A tartalomból:

Közel két évtizede foglalkoznak a szerzők azzal, hogy milyen kép alakul ki az iskoláról azok körében, akik közvetlenül is érintettek az intézmény működésében: a pedagógusokban (és a pedagógusjelöltekben), a szülőkben, a diákokban. (A szerzők kutatótársa három téma esetében Serfőző Mónika pszichológus volt.) Az iskolakép megismerésének fontossága könnyen belátható, hiszen ma már evidencia, hogy az intézmény működését, légkörét, hatásrendszerét alapvetően meghatározzák a benne élők vele kapcsolatos nézetei, érzelmei. A kutatások az utóbbi húsz évben nemzetközileg is egyre nagyobb hangsúlyt kapott laikus/hétköznapi pedagógiai elméletekkel foglalkozó nézetrendszerekhez kapcsolódnak. A vizsgált jelenségek összetettsége, rejtettsége, nehéz megközelíthetősége miatt a szerzők a kvantitatív kutatási stratégia mellett a kvalitatív kutatási módszerek kipróbálására, továbbfejlesztésére, a kvantitatív és a kvalitatív kutatási stratégia kombinációjára is vállalkoztak. A szerzők kutatási eredményei szerteágazóak, de a kötetben megjelent tanulmányokon, előadásokon átsüt közös érdeklődésük a pedagógusképzés elmélete és gyakorlata iránt. Kutatási eredményeikkel az újszerű kutatásmódszertani megközelítések mellett hozzájárultak egy új, a hétköznapi pedagógiai nézetrendszerekből kiinduló pedagógusképzési paradigma kialakulásához, ismertté és elfogadottá tették a „fekete pedagógia” metaforikus kifejezést és ennek jelentését. A kötetben megjelentetett tizenegy írást összefűző gondolat: az iskola mint intézmény működtetésekor a hatékonyság érdekében a 21. században elkerülhetetlen az érintettek (pedagógusok, diákok, szülők) elvárásainak, szükségleteinek megismerése, figyelembevétele.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Az iskolakép változatai és változásai

Hasonló kiadványok