A tartalomból:

Több éves hagyományokra alapozva az Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék Alkalmazott nyelvészeti diákműhelye 2021-ben hagyományteremtő jelleggel diákkonferenciát szervezett. A járványhelyzetre való tekintettel a konferencia online került megrendezésre, ennek ellenére nagy érdeklődésnek örvendett. A konferencián az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai mellett
külsős hallgatók és plenáris előadók is részt vettek, így egy kiváló kezdetnek lehettünk tanúi. Ezen felbuzdulva 2022 áprilisában újra megrendeztük az Alkalmazott nyelvészeti diákkonferenciát, amelyen továbbra is nagyszámú érdeklődő vett részt. Az előadások a magyar nyelvészeten túlmutató témakörökkel bővültek, így megismerkedhettünk többek közt a francia, a spanyol vagy a skót nyelv leírásához kapcsolódó kutatásokkal, kihívásokkal. Jelen tanulmánykötet a két konferencián elhangzott tanulmányokat hivatott összefűzni, külön szekcióra bontva az első és a második konferencia anyagait. A kötetben megjelennek tanárszakosok, alapképzésben részt vevők, mesterképzéses hallgatók, továbbá doktoranduszok munkái. Az itt ismertetett kutatások nagy variabilitást mutatnak: a tanulmányok érintik az alkalmazott névtan, a szociolingvisztika, a pszicholingvisztika, a terminológia és a diskurzuselemzés területeit, de betekintést nyújtanak az idegennyelv-oktatás kérdésköreibe, valamint megismertetnek a francia nyelv kapcsán felmerülő genderjelölés bizonytalanságaival és kérdéseivel is. A kötetet ajánljuk minden nyelvészet iránt érdeklődőnek, s azoknak
kifejezetten, akik szeretnék megismerni az alkalmazott nyelvészet sokszínű világát. Bízunk benne, hogy az itt megjelenő tanulmányok hasznosak lehetnek mindenki számára, és inspirációt adhatnak következő kutatások elkészüléséhez – amelyek később akár az alkalmazott nyelvészeti kiadványokat gazdagíthatják. Köszönettel tartozunk a szerzőknek és a konferenciák résztvevőinek, külön köszönet illeti dr. Constantinovitsné Vladár Zsuzsa és Hrenek Éva kitartó és odaadó segítségét.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Heller Kata – Steiner Ildikó (szerk.): Az alkalmazott nyelvészet esernyője alatt – Hallgatói tanulmányok

Hasonló kiadványok