A tartalomból:

Ez a kötet Valki László professor emeritus 80. születésnapjának tiszteletére született a legkiválóbb hazai szakemberek tollából. Valki László, aki az 1960-as évek óta foglalkozik nemzetközi jogi, uniós jogi és biztonságpolitikai kérdésekkel, igazi iskolateremtő egyéniség a hazai tudományos közösségben, és alapvető hatással van az általa művelt tudományágakra.

Az ünnepelt munkásságához igazodva a jelen kötet közreműködői is e három területre fókuszálva adnak pillanatképet a nemzetközi jog, az uniós jog és a nemzetközi kapcsolatok szerepéről a 21. században. A kötet nemzetközi jogász szerzői többek között azt vizsgálják, hogy milyen válaszok születtek a Covid-19-világjárvány kezelésére, a Nemzetközi Büntetőbíróság hogyan állja meg a helyét korunk kihívásokkal teli idejében, lehet-e alkalmazni extraterritoriálisan az emberi jogi egyezményeket, van-e helye az emberi jogoknak a beruházásvédelemben, mekkora az emberiség felelőssége a világűr kiaknázásában, hogyan alakul a bős–nagymarosi vízlépcső perének utóélete, mi a szerepe a mesterséges intelligenciának a hadviselésben, vagy hogy lehet-e önvédelmet gyakorolni a világűrben.

Az uniós joggal foglalkozó írások középpontjában egyrészt a Brexit és annak következményei állnak, másrészt az EU szerepének változása a 21. században. Így e tanulmányok többek között azt vizsgálják, valóban megérte-e a briteknek kilépni az EU-ból, mit jelent a szuverenitás napjainkban, merre tart az EU kül-, biztonság- és védelempolitikája, illetve hogy melyek az emberi jogok és a jogállamiság hatékony védelmének fő szempontjai.

A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó rész olyan fontos kérdéseket feszeget, mint hogy miként néz ki napjaink nagyhatalmi versengéstől terhelt világrendje, hogyan alakul a Közel-Kelet helyzete Trump politikája következtében Biden elnök hivatali terminusa elején, merre tart a volt jugoszláv térség 2021-ben, milyen folyamatok zajlanak jelenleg Németországban vagy Franciaországban, illetve hogy alkalmazható-e a saría Nyugat-Európában?

Valki László széles körű szakmai érdeklődésének köszönhetően az olvasó ebből a kötetből átfogó képet kaphat korunk érdekes és izgalmas nemzetközi jogi és világpolitikai fejleményeiről.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Kajtár Gábor – Sonnevend Pál (szerk.): A nemzetközi jog, az uniós jog és a nemzetközi kapcsolatok szerepe a 21. században. Tanulmányok Valki László tiszteletére

Hasonló kiadványok