A tartalomból:

A közigazgatási jogi jogeset- és példatár I. jogesetekkel és tesztfeladatokkal segíti a közigazgatással kapcsolatos elméleti alapozó ismeretek, a közigazgatási szervezeti jog, vagyis a központi és területi államigazgatási szervekre és a helyi önkormányzatokra vonatkozó joganyag, valamint a közigazgatási személyzeti jog elsajátítását. A feladatok egy része korábbi vizsgadolgozatokból átvett rövidebb, részben tesztfeladat, és alapvetően a vizsgára való felkészülést szolgálja. Sok jogeset konkrét bírósági és alkotmánybírósági esetek feldolgozásával készült. A jogesettár elsődlegesen az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar joghallgatóinak tansegédlete, de jól használható más egyetemek jogászképzésében vagy közigazgatási alap- és szakvizsgára való felkészüléshez is.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Fazekas János (szerk.): Közigazgatási jogi jogeset- és példatár I. (második, átdolgozott kiadás)

Hasonló kiadványok