A tartalomból:

A történelem és a pszichológia is hasonlít a futballhoz: szinte mindenki ért, pontosabban érteni vél hozzájuk. A pályán azonban korántsem tűnik ez olyan egyszerűnek, mint a közönség soraiból. Az eredményes játékhoz nem elegendő az akarat vagy a szerencse: kemény kiképzés szükséges. Az idegenben rendezett mérkőzések még nagyobb erőpróbát jelenthetnek.
A történészek legalább olyan gyakran látogatnak a pszichológusok stadionjába, mint a pszichológusok, pszichoterapeuták és pszichiáterek a történészekébe. (Fontos különbség a futballhoz képest, hogy mi az ilyen kirándulások alkalmával nem egymás ellen játszunk.) Az idegen közegben elveszettek vagyunk, rászorulunk a másik útmutatására. Ha úgy tetszik: a közös edzésekre. Ez a belátás hozta létre 2018-ban a két szakma képviselőinek egyelőre informális munkacsoportját, mely a „Lélek és történelem” nevet kapta. Második konferenciánk a történelemben és pszichológiában egyaránt fontos fogalom, vagyis az „Örökség” alcímet viselte. E két alkalommal elhangzott előadások írott változata olvasható a jelen kötetben. Az öröklött tehetségtől a közösség örökségén keresztül a terhes örökség témájáig számos történet és jelenség kerül elő. A kép vegyes, néha szórakoztató, máskor meg borzongató. Ilyen a történelem és a pszichológia. Ilyen az élet.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Papp Barbara (szerk.): Lélek és történelem: Örökség

Hasonló kiadványok