A tartalomból:

2019. december 14-én a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete és a Doktoranduszok Országos Szövetségének Irodalomtudományi Osztálya ismét megrendezte a már sokéves hagyománynak örvendő közös irodalomtudományos tanácskozását, a Nyom-követés névre keresztelt vándorkonferenciát. A könyv, melyet a kezében tart az olvasó, a magyarkanizsai találkozásnak az előadásaiból készített tanulmányok szerkesztett és szakmai lektoráláson átesett változatait adja közre. Bízunk benne, hogy ezzel a kötettel és a korábbiakkal is sikerült reprezentálni azt a szellemiséget, amely szerint lehetséges tudományos párbeszédet folytatni szigorúan meghatározott tematikai kötöttség vagy lehatárolt történeti korszakhoz való ragaszkodás nélkül is. Valamint azt, hogy intézményi kereteken és országhatárokon átívelve is meg lehet valósítani a doktoranduszhallgatók közötti, újabb kutatói munkára sarkalló szakmai vitát.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Novák Anikó – Semság Tibor (szerk.): NYOM-KÖVETÉS 5.

Hasonló kiadványok