A tartalomból:

Ez  a  jegyzet  elsősorban  az  Eötvös  Loránd  Tudományegyetem  Állam- és  Jogtudományi  Karán  alternatív  kurzusként  tartott,  Területfejlesztés című tantárgy ismeretanyagához kapcsolódik. Az alternatív kurzus célja, hogy a joghallgatók számára bemutassa a területfejlesztés fogalmát, alapvető jogintézményeit, a területfejlesztéssel kapcsolatos  fontosabb  tervezési  ismereteket,  annak  érdekében,  hogy a hallgató értelmezni és alkalmazni tudja a területfejlesztéssel kapcsolatos jogszabályokat későbbi munkája során. A jegyzet elkészítése során arra is törekedtem, hogy azt más felsőoktatási intézmények – így különösen a gazdasági felsőoktatás intézményei, valamint egyes mérnöki képzések  –  is  fel  tudják  használni  a  területfejlesztés  jogi  szabályozásának  bemutatásához.  Így  bár  a  kurzus  épít  a  korábban  megszerzett közigazgatási jogi ismeretekre, azonban a jegyzet a közigazgatási jogi általános részi tankönyvek használata nélkül is alkalmazható.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Hoffman István: Bevezetés a területfejlesztési jogba. Harmadik, hatályosított és átdolgozott kiadás

Hasonló kiadványok