A tartalomból:

Ez a kötet az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos diákköröseinek munkáiból villant fel néhány érdekes eredményt. A tanulmányokat a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójába nominált dolgozatok közül válogattuk, de számos, a kötetbe be nem került dolgozat is érdemes a figyelemre. A tudományos diákköri munkába bekapcsolódó hallgatóinkra büszkék vagyunk, hiszen a szakmai-tudományos kérdések iránti érdeklődésük annak a bizonyítéka, hogy az egyetemi képzésen túl is képesek és hajlandók időt és energiát áldozni az elmélyült kutatómunkára, a jogászi hivatásuk gyakorlásához szükséges igényes felkészülésre.

A választott témák a szerzők saját érdeklődését tükrözik, a problémák kidolgozottsága, a nyelvezet is különböző. Vannak köztük első „zsengék”, de olyanok is, amelyek arról tanúskodnak, hogy a szerzőjük már többször publikált, és később is helye lesz a jogtudományban. Hogy közülük kik lesznek a jövő tudósai, még kérdéses. Jó eséllyel indulnak. De ha az elméleti kutatás helyett a praxisban hasznosítják majd a tudományos igényű kérdezés és válaszolás képességét, az is a hivatásunk előnyére szolgál. Az első soraikat vezető konzulens oktatók segítségével elindultak egy úton, és csak rajtuk múlik, meddig jutnak el.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Nagy Marianna (szerk.): Válogatott tanulmányok Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos diákköreinek a XXXIV. OTDK-ra nevezett dolgozataiból

Hasonló kiadványok