A tartalomból:

Jelen kötet néhány kivétellel a 2017. szeptember 28–29. között megrendezett „A tudomány ekként rajzolja világát” – Irodalom, nevelés és történelem metszetei I. konferencia előadásaiból született tanulmányok szerkesztett és szaklektorált változatait adjai közre.
Az országos konferencia szervezői szándékáról sokat elárul a tudományos tanácskozás címadó idézete, hiszen arra az embernek a világ jelenségei iránt való érzékenységére hívja fel a figyelmet, amelyről Bessenyei György (1747–1811) Estveli gondolat című bölcselkedő költeményének világszemléje is tanúskodik, az idézet az előbbi 18. századi versből származik.

2017-ben a két napos tudományos tanácskozásra az ország kilenc egyeteméről érkeztek fiatal kutatók Eger városába, akik megközelítőleg negyven előadást tartottak az Eszterházy Károly Egyetem könyvtártermeiben. Olvasóink azokat a kiváló tanulmányokat tarthatják most kezükben, melyek az alapos szaklektorálás és szerkesztés megmérettetésein 2018-ban megfeleltek. A tanulmánykötet szem előtt tartva a konferencia interdiszciplinaritását, nem bontotta diszciplináris egységekre a tanulmányokat, de jelen áttekintésben ilyen csoportosítás szerint mutatjuk be az írásokat.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

“A tudomány ekként rajzolja világát”. Irodalom, nevelés és történelem metszetei I.

Hasonló kiadványok