A tartalomból:

Jelen egyetemi jegyzet célja, hogy összefoglalja a kortárs kritikai társadalom- és politikaelmélet három talán legaktuálisabb és egyúttal legtöbb vitát is kiváltó témáját: a populizmus, a biopolitikai megközelítés és a kivételes állapot alapjait. Ennek a három kategóriának – álláspontom szerint – az együttese nemcsak, hogy meghatározza a modern politikát, hanem sosem látott mértékben és módon átalakította azt, ahogyan politikáról, demokráciáról és (ami még megdöbbentőbb) a mindennapjainkról gondolkodunk.

Az első részben a populizmus többszempontú vizsgálatával foglalkozom: történeti és elméleti jelleggel kívánom bemutatni azt a jelenséghalmazt, amit a tudományban és a publicisztikában populizmusnak neveznek. Célom az, hogy felvillantsam a populizmus sokféle dimenzióját, és amellett érveljek, hogy pontosan emiatt a jelentésbeli makrokozmosz okán inkább populizmusokról érdemes beszélni.

A jegyzet második része a biopolitikáról szól, amely mindez idáig csakis kiegészítő eleme volt a főáramú politikaelméleti kurzusoknak. A jegyzet összefoglalja a biopolitikai megközelítés alapvetéseit, alapfogalmait és legfontosabb paradigmáit.

A biopolitikai elméleti kitekintés előkészíti a harmadik részt: a kivételes állapot, vagyis a normál politikai és jogi rendszer felfüggesztésének problematikáját, amely az ökológiai és klímaválság nyomán, legaktuálisabban pedig a járványügyi helyzet miatt alapvetően határozza meg mindennapjainkat.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Antal Attila: Kritikai politikaelmélet

Hasonló kiadványok