A tartalomból:

Az olvasó a Lazarillo hagyományos, ugyanakkor rendhagyó kötetét tartja kezében. A kiadvány már hagyományosnak mondható, hiszen ez a hatodik megjelenő cikkgyűjtemény. Hagyományos abból a szempontból is, hogy a tanulmányok zömét ismét az ELTE Spanyol tanszékének nyertes OTDK-dolgozatai és doktoranduszainak munkái teszik ki. A jelen kiadvány ugyanakkor rendhagyó, mert szakít a korábbi évek gyakorlatával, és nem csak irodalmi témájú cikkek közzétételére vállalkozik. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben a kötetben a spanyol nyelvészet is helyet kap, ezen belül is a hangok világa. Mindkét nyelvészeti tanulmány a fonetikai változatosság és a fonológiai kategóriák határterületét és kapcsolatát feszegeti. Az új tudományterület megjelenésével ezt a kötetet a korábbiakhoz képest még inkább a témák sokszínűsége jellemzi. A cikkgyűjtemény vezérfonalának – tudományterülettől, műfajtól, az elemzett művek korától és stílusától függetlenül – a kategóriák és kategóriahatárok keresését tarthatjuk.


Letöltés

Tipp

Az ingyenes feliratkozás menüpontban pár kattintással beállíthatod, hogy az egyes kiadványokhoz, sorozatokhoz tartozó új megjelenésekkor e-mailen automatikusan értesítést kapj.

Határvidékek: Köztes világok, köztes kategóriák (Lazarillo 6)

Hasonló kiadványok